Bemutatkozás

Köszöntő

Kedves Látogató!

A honlapunkra első, vagy akár többedik ízzel klikkelő, joggal felteheti azt az általános kérdést,
hogy miért és hogyan lett a DEKOM és egyáltalán mi is az a DEKOM.

Hosszú és kalandos 7 éve alatt egy olyan életformát hoztunk létre, mely példa értékű is lehet
mások számára. Egyedi ötletekkel, kemény munkával, igen sok kitartással mozgalmat indítottunk.

Akik tagjainknak mondják magukat, büszkén viselik egyenruhánkat, büszkén mondják magukról,
hogy „DEKOMOS vagyok”….

2005. karácsonyán Indonézia, Szumátra szigetét ért földrengés és szökőár hozta össze azokat a
segíteni akaró embereket, akikkel megalapíthattuk a Debreceni Egyetem orvoscsoportját. A segíteni
vágyás mellett fontos szempont volt a szakmaiság, a felszerelések minősége és a barátság.

Igen a barátság, hiszen akik együtt dolgozunk, a mindennapok problémáiban, örömében közösen
osztozunk, egymást istápoljuk, néha egymás támaszai vagyunk.

Közösen gondolkodunk, közösen cselekszünk, közösen élünk a DEKOM-ban.

Gondolatainkat összetéve (és nem másolva) olyan programok születtek, mint a katasztrófák
helyszínén nyújtott mobil orvosi ellátás, a tanya-segélyezési programunk, egyetemi tantárgyunk,
gyermekotthonos szűréseink stb.

Az orvosi- és mentőcsoport adta feladatok mellett fontos része lett működésünknek a
karitatív munka is. Pontosan megtervezett gyűjtési akciók, egyedi kivitelezés jellemzi
minden egyes segélyezési munkánkat.

Egyre többen csatlakoznak, és ezzel együtt egyre többen érzik át, mit is jelent segíteni egy-egy
elesettebb embertársunkon.

Hiszem és vallom, hogy a fiatal korban szerzett pozitív eszmeiséggel egész életünkben
gazdálkodhatunk, és pozitív hozzáállásunkkal környezetünket is pozitívabbá varázsolhatjuk.

Ez a mottója annak a nepáli idézetnek is mely úgy szól:

„Mindazok, akik boldogtalanok, azért boldogtalanok,
mert saját boldogságukat keresték,
mindazok, akik boldogok, azért lettek azok,
mert mások boldogságát keresték.”

Merjünk boldogok lenni, tegyünk egy picit másokért is, hogy megszépülhessen a Világunk!

Dr. Késmárky András, Elnök

Keretmegállapodás született a Külgazdasági és Külügyminisztériummal

2021. február 16. a DEKOM életében egy újabb fordulópont lett.A Külgazdasági és Külügyminisztérium szakmai döntése alapján, keretmegállapodás formájában bízta meg a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportot a külföldi egészségügyi […]

CSATLAKOZZ TE IS ÖNKÉNTESNEK!

Az elkövetkező években számos nagy volumenű projektet indítunk el, így felhívást indítunk olyan önkéntesek számára, akik szívesen csatlakoznának a Debreceni Egyetem több mint 10 éve folyamatosan fejlődő karitatív szervezetéhez, a […]