Hírek

2008. július 07.

Varga Kristóf

2008.07.07

A DEKOM csapata 2008 júniusában a katasztrófa súlytotta Myanmarba utazott.

Az alábbiakban az út előkészületeit, képes beszámolót valamint az útinaplót találhatják meg.

2008. május – június Burma (Myanmar)

2008. június 11.
Örömmel értesítem kedves olvasóinkat, hogy sikerült áttörni a falat! Június 14-én a katonai engedélyekkel a kezünkben indulunk Burmába! 8 fõs személyzettel a katonai juntával együttműködve sátorkórházat szeretnénk felépíteni és ezt elindítani, hogy a betegek bizalommal kereshessenek egy egészségügyi ellátóhelyet. Ezt a helyi szerveknek működtetésre átadjuk. A Református Szeretetszolgálat legalább annyira izgalomban intézi az előkészület munkákat, mint csapatunk. Bölcskei Gusztáv Püspök Úr telefonál, intézi a dolgokat, csakhogy nekünk könnyebb legyen. A csapat a következő: Szipola Pál logisztikus, műszaki vezető; Hegedüs Gabi Bangkokig vezeti a logisztikát; Fodor Gusztáv a Magyar Református Szeretetszolgálat képviseletében ápolói munkakört fog betölteni; Dr. Mindák László orvos kolléga, az eü munka mellett a számítástechnikát is bûvöli; Kiss Csabi, mint a vizsgáival rohamléptékben haladó medikusunk, Dr. Bakonyi György, oxyologus kolléga, Simay Attila a sebészeti vonalat erősítendő, és jómagam Dr. Késmárky, vezetem orvoscsoportunkat. A Külügyminisztérium is megadta azt az írásos hozzájárulást, mellyel minden bürokratikus nehézség elhárulhat utunk során. A myanmari konzulátus többször hívott bennünket telefonon, hogy érdeklődjön, előkészületeinkkel hogyan állunk. Biztosítottak, arról, ha már tudjuk a Ranghunba induló gép számát, a katonaság részéről, illetve a myanmari külügyminisztériumból várni fognak bennünket a repülőtéren. Volt azért szépséghibája is az előkészületeknek. Más csapatok közül nagyon sok negatív kritikát kaptunk. Sőt rágalmazásokat, szidalmakat is. Jó, hogy mi magyarok ilyen jól összefogunk és együtt dolgozunk… Remélem, azért technikánk segítségével 2-3 naponta pár sort tudok hazaküldeni, hogy blogunkon keresztül beszámolhassunk burmai megpróbáltatásainkról.
Május 28.
Ismételten megjártuk Berlint. A Református Szeretetszolgálattal közösen töltöttünk egy “kellemes” éjszakát az autóban, hogy újra próbálkozzunk a myanmari nagykövetségen. A 12 órás odautat egy 15 perces beszélgetés követte, amiben Konzul Asszony közölte, hogy függetlenül a CNN és más hírcsatornák jelentéseitõl, Õ még nem kapott engedélyeztetést beutazásunkhoz a myanmari védelmi- és egészségügyi minisztériumoktól. Nem ajánlja a turista vízumot, mivel ezzel nem dolgozhatunk és mozoghatunk Myanmar területén szabadon. Próbálkoztunk azzal, hogy a turista vizumot bepecsételve várjuk az engedélyek megküldését, de ez sem bizonyult előrelépésnek, mivel akkor sem lehet ezzel a tipusú vízummal Myanmarban dolgozni. Sokat gondolkodtam azon, hogy mi vezérli a myanmari katonai vezetést. Ha azokra az emberekre alapozza diktatúráját, akiket most elhagyott, sokáig úgysem fogja tudni ezt majd elkendőzni. A hozzánk hasonló embereknek pedig dühvel és csalódottsággal kell, hogy tudomásul vegyék egy nép önhibáján kívüli szenvedését. Mást nem tehetünk bármennyire is szeretnénk, várunk! Köszönhetően szponzorainknak gyógyszereink, gyógyászati segédeszközeink, repülõjegyünk, eszközeink összeálltak, már csak egyetlen papír hiányzik, hogy segíthessünk. Lassan döntenünk kell, van-e értelme utazásunknak három héttel a katasztrófát követően!
Május 19.
Berlinben a myanmari nagykövetség elé érkezve szembesültünk azzal a ténnyel, hogy az ázsiai országok holdévben számolják ünnepeik időpontját. Egy arra járó biciklis közölte velünk, hogy a mai napon zárva van a nagykövetség. Kissé elkeseredve a hátsó bejáratnál parkolva fontolgattuk maradásunkat, amikor is valaki a hátsó kaput kinyitva próbált bejutni a nagykövetségre. Azonnal “megrohantuk” , és előadtuk miért is vagyunk itt. Az illető elmondta, hogy bár ünnep van, de mert segíteni akarunk, és ennek a hivatalos útját választottuk a myanmari beutazáshoz, segít. Kiderült, hogy ő a konzulátus másodtitkára és azonnal értesíti a konzulasszonyt. Kora délután fogadott is bennünket a myanmari konzul. Meghallgatott, sok kérdést feltett és azonnal telefonálgatni kezdett. Kérte, hogy addig töltsük ki a szükséges dokumentumokat. A myanmari Külügyminisztérium a napokban dönt beutazásunkról és arról, hogy a katasztrófasújtotta területre megkapjuk-e a katonai engedélyeket. Biztosítottuk a konzulasszonyt, hogy csakis a myanmari hadsereg engedélyével és együttműködésével fogunk a katasztrófa sújtotta területen dolgozni. A héten mindenképpen választ kapunk a beutazáshoz beadott kérvényeinkre.
Május 18.
Myanmar-i utazásunkat megelőzően, több fontos tárgyaláson vagyunk túl. Most érzem igazán, hogy eddigi önfeláldozó munkánk és kitartásunk eredményeket is hozhat. Több cég, köztük az Austrian Airlines is hallott csapatunkról, programjainkról, és elismeréssel nyilatkoztak találkozásunkkor Egyesületünkről. Szinte azonnal biztosítottak együttműködésükről bennünket és most már elmondhatjuk, hogy a DEKOM hivatalos légitársasága az Austrian Airlines. Több gyógyszergyártó cég is támogatta csapatunkat a szükséges gyógyszerekkel. Köztük a Praxipharm Kft., a Richter Rt. illetve a GSK. Állami cégek közül egyelőre az ÁNTSZ Járványügyi Osztálya segített, azzal, hogy a több tízezer forintos védőoltásokat biztosította orvosainknak és technikai személyzetünknek. Sok áldozat és kitartás kell most ehhez a mentőakcióhoz. Sokan elfordulnak, sokan magukat védik, sokan pedig egyszerűen csak meghúzzák a vállukat arra, hogy valaki segíteni akar. Rájöttem, hogy ha a fenti kivételek nem lennének, csapatunk működése megkérdőjeleződne. Ha arra gondolunk, hogy akit megmentünk vagy segítjük, talán egyszer ő is segít majd másokon, és még az is lehet, hogy akin segít, az az édesanyánk, gyermekünk, vagy valamelyik más nagyon kedves szerettünk. Talán Önök is ismerik a “pillangó effektust”. A mai napon Berlinbe utazunk, hogy személyesen intézhessük a vízumot, illetve a munkavégzéshez szükséges engedélyt a myanmari nagykövetségen. A vízumunk ugyan elméletben megvan, de dolgozni nem lehet a területen, csakis akkor, ha erre külön engedélyt szerzünk.
2008. május 14.
A 2008 április végén Myanmarban (Burma) végigsöpört ciklon áldozatainak megsegítésére csapatunk mentőakciót szervez. Igyekeztünk megfelelő mennyiségű gyógyszert, kötszert és természetesen pénzt összeszedni az induláshoz. A Református Egyházzal közös akciónkban az útiköltség nagy részét sikerült összegyűjtenünk és készülünk a mára már egyre nagyobb számban jelentkező kolerás, maláriás és egyéb megbetegedések kezelésére. 6 orvossal, 2 logisztikussal, ápolóval és technikai személyzettel várjuk, hogy a myanmari katonai hunta megnyissa a mentőcsapatok és a segélyszállítmányok előtt a határt. Körül belül 1,5 tonna felszereléssel, gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel, segélycsomagokkal felpakolva készen állunk az azonnali indulásra. Mivel igen nehezen tudjuk előteremteni a munkánkhoz szükséges anyagi hátteret, minden fillére vigyáznunk kell. Ezért csak nagyon megfontoltan és körültekintően indítjuk mentőcsapatunkat, nehogy abba a hibába essünk, hogy több héten keresztül Thaiföldön vesztegeljünk és költséges kiutazásunk kudarcba fulladjon. Egyes európai uniós nagykövetek szerint az áldozatok száma akár az egy milliót is elérheti, ha a napokban nem nyitja meg a myanmari kormány határait. Csapatunk felajánlást tett a Kínai Népköztársaságnak is, a Szecsuán tartományban bekövetkezett 7.8 erosségű földrengés áldozatainak megsegítéséhez is. Ezidáig sem elutasítást, sem pedig kérést nem kaptunk egészségügyi-orvosi felajánlásunkra. Amennyiben csapatunk útra kel, a telekommunikációs lehetőségektől és a munka mennyiségétől függően napi beszámolót olvashatnak a honlapunkra látogató érdeklődők.

Dr. Késmárky-Kodak András

(képes beszámoló)

 

Útinapló – Myanmar 2008

2008. június 14-26. – Burma (Myanmar)

2008. június 15.
Myanmar felé félúton a repülőn írom beszámolómat. Igazából még fel sem ocsúdott a csapat, de már túl vagyunk az elso sajtótájékoztatókon és sörözésen a bécsi átszállásra várakozva. Bámulom a napfelkeltét lopva a repülőn és töprengek azon, hogy a srácokat mi vezeti ulticélunk felé. Magamról már tudom, de bennük most látom csak azt az első lelkesedést, ami évekkel ezelőtt rám is oly jellemző volt. Sajnálom, hogy a régi csapat nem lehet itt, de valószínű Ok is.

Hihetetlen sajtóvisszhang közepette indultunk el Budapestről. Mi várhat még rám, ha az első nyilatkozatom után “DR” L. (mindenhez értek, és a legjobban, de nincs iskolám semmiről és két embert is eltettem láb alól, sok specmentős helyet elkúrtunk, de bemerítkezve sok pénzt kereshetek ebből, megvezetve mindenkit emberünk) már fenyegető sms-eket küldözget ismételten. Nem baj, várok, kivárok.

Ha hazaértünk, sok emberrel kell leülnünk beszélgetni, már tudom. De mi magyarok ilyenek vagyunk, nem férünk a saját fészkünkben összefogva.

Igazából fel sem ocsúdtam, mert oly hirtelen jött ez az egész. Felhívtak a berlini nagykövetségrol, hogy MI mehetünk. Felgyorsultak az események. Összeszedni a gyógyszereket, a felszerelést, a srácokat, nyilatkozni, pakolni, aztán újra nyilatkozni. Most pedig Bangkok felé félúton!

A szponzoraink, az RTL Klub és mindenki, aki támogatott eddig, ott állnak mögöttünk, és igazán csak most érzem. Kivéve talán azt az úriembert, aki a defibrillátorunk akkumulátorait idióta módon akarta slendriánul feladni Myanmarba. Becsomagolta, majd külön akarta kiküldeni utánunk. Nem hagytam!

Sokan kikísértek a repülőtérre bennünket, és voltak, akik vágyakozó tekintettel fordultak felénk. Sokat gondolok rájuk is. Mit képzelhetnek, mit várnak, mit mondanak és mit gondolnak rólunk. Magányos életüket élik anélkül, hogy szürke hétköznapjaikban ráeszmélnének erre. Várnak és közben életük gyorsvonatként elszáguld mellettük. Miért hagyják?

Hangulatunk kiváló, a fáradtság még elviselheto, az ido légkondicionált. Lassan megérkezünk Bangkokba. Ott folytatom!

2008. június 16.
Bangkok. Meleg, pára, ázsiai illatok a levegőben. Mai tapasztalatunk az, hogy a helyi külképviseletünk nem igazán ragadtatta el magát. Az az általánosan elfogadott álláspont, hogy a myanmari helyzet túl van dramatizálva. Saját fülemmel hallottam és kicsit megrökönyödve bár, de nem hagytam szó nélkül! Felcsattanva válaszoltam, hogy szerintem 140.000 halálos áldozat önmagában is dráma.

Estére Búrmában leszünk!

A többit onnan!

Megérkeztünk! A repülőgépből kiszállva, az Egészségügyi Minisztérium és a katonai vezetés emberei már vártak bennünket. A diplomata úton jöttünk végig és még egy légkondicionált buszt is a rendelkezésünkre bocsátottak. Elvittek egy szállodába és közölték, hogy másnap indulunk a katasztrófa sújtotta övezetbe. Néhány kellemetlenség azért becsúszott! Az egyik adapterünk Bangkokban maradt, így DSL-t nem tudunk használni. Ez még nem is olyan kellemetlen, hanem az a tény, hogy cargos cégünk slendrián szervezése miatt a felszereléseink 2 napot késnek. Mindezt a myanmari repülő indulása előtt egy órával közölték. Hegedüs Gabi logisztikusunk Bangkokban marad, hogy szervezze a cargot.

Este még telefonon egyeztettem Gabival, reméljük minden rendben lesz, és a katonák utánunk hozzák.

Mellékelten megjegyzem, hogy lehallgatnak, megfigyelnek mindenkit, egyelore számunkra nem nyilvánvaló.

2008. június 17.
Reggel pontban 8 órakor a busz a szálloda elott várt bennünket. Elindultunk a területre a katonákkal és az EU minisztérium alkalmazottjával. Utunk hihetetlen helyeken vezetett a Delta-vidéken a katasztrófa által érintett területekre. Gyakorlatilag csaknem egész nap utaztunk. 13 óra busszal. Abban egyeztünk meg az EU képviselőjével, hogy a segélyek által behozott gyógyszereket használjuk majd holnap, és reméljük, holnaputánra kézbe kerülnek a felszereléseink is.

2008. június 18.
Reggel 9 órakor a helyi orvosi vezetés eldöntötte, hogy a Laputta város déli részénél fekvő 5000 fos menekülttáborba dobnak ki bennünket dolgozni. A környéken nincs más külföldi orvoscsoport rajtunk kívül. Szerencsére a segélyszállítmányokból volt annyi gyógyszer, hogy tudtunk dolgozni. Remélem, reggelre itt a cargonk. Kb.100 beteget vizsgáltunk meg; a skorpiócsípéstől a tályogmegnyitáson át a tüdőgyulladásig és a maláriáig gyakorlatilag mindent. Nagyon sok gyermek és sérült van. A táborból hazafelé menet kb. 1 méterre tőlünk egy motoros és utasa hatalmasat bukott. Azonnal elkezdtük az ellátást, és megszerveztük a sérültek elszállítását a kórházba. Utólag kiderült, hogy a helyi főnővér unokaöccse volt az egyik sérült.

A srácok jól vannak, ezidáig az időjárás is nekünk kedvezett. Este esik, napközben 35 fok. Azt hozzá kell tennem, hogy ha Hegedüs Gabi logisztikusunk nincs, nem igazán boldogultunk volna. Gabi Bangkokból szervezte a cargo megérkezését és kapcsolattartásunkat. Keveset tudunk telefonálni, ma vagy holnap változtatunk ezen.

2008. június 19.
Mai napon ismételten az állami kórházban segítettünk, majd dél körül megjött a cargo. Minden cuccot hiánytalanul megkaptunk, bár több dobozt felnyitottak. Ezután a helyi szervekkel együtt egy külön sátorkórházat építettünk fel, és oda berendezkedve folytattuk a rendelést. A rendelés vége felé tartunk kb. 150 betegnél. A tömeg körbe vesz bennünket. Mindenki teszi a dolgát. Pörög a dolog ezerrel.

2008. június 20.
Mai napunk is dolgosan telt. A skorpiócsípéses betegem saját lábán érkezett. A csapat jó hangulatban dolgozott, kb. 150 beteget láttunk el ma is. A helyiek nem dolgoznak tovább fél ötnél, így be kell fejeznünk nekünk is ekkor, mivel nincs tovább tolmács. Mindenhol felújítanak, temetnek.

Viszonylag szabadon mozoghatunk, bár óvatosak vagyunk. Hújder Zoli az RTL-tol tud forgatni, de Ő is betartja az óvatosságot, ja, és dolgozni akar, segíteni nekünk. Hasznos tagja a csapatnak. Reggel a melegtől rosszul lett, valószínűleg kiszáradt. Kapott 1 liter infúziót, hányás ellen gyógyszert és teljesen magához tért. Most tartunk vissza az esti szállásunkra, reggel már sikerült kenyeret venni, úgyhogy azt már nem kell.

Remélem, a reggeli helikopteres invázió is megszunt, és tudunk pihenni.

Palival már tervezzük a visszautat. Bízom benne, hogy a katonaság segít a csomagokban és feladhatjuk Rangoonból egészen Budapestig anélkül, hogy belekötnének. Késő este még beszéltem a srácok fejével, mi az, amin változtatni kell, és amit még mindig be kell tartanunk. Nagyjából, legalábbis remélem, volt foganatja is a fejmosásnak.

Mai tapasztalatunk, hogy a Myanmar whisky iszonyú másnapot okoz.

2008. június 21.
A szokásos történet. 100-150 beteg. Pörgés. Sokat gondolkodtam, hogy csapatunk összetétele nagyon változatos. Bár sok negatív tulajdonság jön ki az emberekből összezárva 2 hét alatt.

Déltől kezdve folyamatosan esik. Holnap már pakolunk, Palival egész délelőtt fejben raktuk össze a hazautunkat. Kevesebben vagyunk, mint amennyi felszerelés hazajön velünk, illetve amennyi ennek a súlya a személyi poggyász méretezéséhez képest.

A tegnapi napon Csabi működését a DEKOM-ban fél évre felfüggesztettem, amiért ismételten a saját feje után ment, immár harmadszor.

Nehézkesen ment a munka a szakadó esőben, a srácokat és engem is kiszívott. Ma nekem volt kisebb szédülésem, de szerencsére átment rajtam.

Lassan ránk sötétedik és várjuk a holnapot.

2008. június 22.
Eljött az utolsó munkanapunk a katasztrófa sújtotta területen Myanmarban. Talán a mai nap lesz a legnehezebb. Nézem, ahogyan felkel a nap, és arra gondolok, mennyire lazulhattak le a többiek, és mennyire kell figyelnem, nehogy most történjen valami. Már én is vágyom haza, fáradt is vagyok, de igyekszem megbirkózni a feladattal.

Igazából 2-3 ember, aki hibázhat, a többiek remekül teljesítettek.

Pali végig mellettem állt, lelkiismeretesen kitartott a munkában és emberileg is.

Mindák Laci a legnagyobb pozitív csalódás, remekül teljesített, önállóan döntött a betegek felett, remekül beilleszkedett a csapatba.

Bakonyi Gyuri óvatosan játszik, de önállóan és gyorsan vizsgál, betartja a játékszabályokat és igyekszik megfelelni. Jó munkatárs, kiváló csapatjátékos.

Este van, egy hosszú pakolás után. Egész nap szortíroztuk a dolgokat, nagyjából összeraktuk a felszerelést is. Mindenkinek megvolt az öröme, Guszti adta át a segélyt, sétáltunk a városban. Elmentünk a szegénynegyedbe is. Hihetetlen volt.

Csendes, csillagos este. Lassan megyünk aludni. Holnap indulunk vissza Yangoonba busszal. Nehéz út lesz. Ma kb. 50-80 beteget néztünk meg. Pörgött minden ismét. Sok ultrahang volt, sebészeti és gyermek esetek boven, mindenkinek egész jól ment.

2008. június 23.
Reggel útra keltünk. Kiderült, hogy van rövidebb út is. Most csak 8 óráig tartott az utunk. Útközben ebédeltünk, ugyanannál a kifozdénél, ahol jövet is megálltunk. Sok minden nem történt út közben, csak annyi, hogy időnként megálltunk javítani a buszt. Végül is kibírta. A végére mindenki elfáradt, így nehezen vették a spórolásról szóló előadásomat. Yangoonban elmentünk sétálni, körülnézni, enni. Végül is a hotel melletti kínaiban kajáltunk. Mindenki tudott emilezni, pihenni. Palival átrágtuk a szerzett tapasztalatokat, többre most sem jutottunk.

2008. június 24.
Reggelre kipihentük magunkat, de sajnálattal vettem, hogy ketten is fosnak a csapatból. Gyurit infúziózni is kellett. Csabi viszonylag enyhébben vette a hasmarsot.

Délelőtt elmentünk várost nézni. Swdagon pagodában buddhista szerzetesekkel beszélgettem, kicsit meditáltam, feltöltődtem. Engem mindig megnyugtattak a sztupák közelségei. Kísérőinkkel, akikről eddig nem nagyon szóltam, elmentünk a helyi piacra. Apró ajándékokkal felszerelkezve tértünk vissza a hotelbe. Szóval kísérőinkről: egy tűzoltó, és egy a myanmari Egészségügyi Minisztériumban dolgozó, magasabb beosztásban lévő fiatal doktor kísért bennünket. Bármi, amit kértem tőlük megértő fülekre talált és igyekeztek teljesíteni. Velünk aludtak, velünk dolgoztak, velünk voltak végig. Azon gondolkodtam, hogy családjuktól távol egy hétig a szutyokban nekünk segíteni mit válthat ki belőlük? Egy szóval: további mosolygást és további kedvességet. Nem tudok rosszat mondani Myanmarra.

Találkoztunk egy francia technikai mentőcsapattal, akik a környéken szó szerint bohóckodtak. Rengeteg felszereléssel akartak hazaindulni, ezért egy órával korábbra hoztam a repülőtéri becsekkolást. Nem bántam meg, ugyanis nekünk is volt 30 kg többletsúly, amit 1.200 dollárért akartak hazaszállítani. Gyorsan döntöttünk, a két sátor maradt. Sajnáltam, de végig úgy kezeltük, hogy feláldozható. Végig kísértek bennünket a Külügyminisztérium emberei, és gyakorlatilag diplomata úton jöttünk végig ismételten. Minden bejött (felszerelések), kézipoggyász. Várjuk a csekkolást Bangkokba.

2008. június 25.
Reggel későn keltem, Guszti már nálunk kezdte a napot. Kicsi séta a környéken, igazán senki nem akart elmenni már a szállodából. Meghagytunk egy szobát, ott ejtőztünk. Este halas, rákos, osztrigás vacsora a szállodában.

Hazafelé ülök a repülon és már a feleségem karjaiban szeretném érezni magamat.
Még egy fél nap és kitudja hány sajtótájékoztató…
Dr. Késmárky-Kodak András

 

  • Elérhetőségeink:
  • info@dekom.hu
  • +36-54/466-137
  • +36-20/2233-566

További híreink

Gyermeknap 2021

Ágnes Késmárky

2021.07.19

Gyereknapi programokat szervezett a DEKOM több településen. Kovácsné Futó Dorina és Kovács Krisztián koordinálásával, több száz gyermek arcára került mosoly ezen a napon. A Magyar Élemiszerbank egyesület jóvoltából több 10 […]

Tovább

Egyetemi oktatás “különleges” formában

Ágnes Késmárky

Ebben az évben tényleg „különleges” formában zajlik az oktatás. A pandémia miatt online formában kell megtartani a gyakorlati képzéseket is, mely újabb ötleteket szült a kivitelezés kapcsán. A május 8-án […]

Tovább